6. Fejezet

   – Az érzéketlen varázsló. Vajon akkor is, ha az öccséről van szó?

   – Mit csináltál vele? –  lökte a falnak elfeketedett szemekkel Dus.

   – Meggyőzöm. Elég kitartó.

   – A véreddel itatom meg a húgodat, ha nem engeded el!

   – A húgom? – nézett rám mérgesen. – Az apja megölte.

   – Nem ő tehet róla! Add vissza az öcsém!

   – Justin és Louis nálam vannak, ha még életben akarjátok látni őket... keressétek meg  – tűnt el, de hangja még hallható volt. – Az idő ketyeg. Tik - tak.

   – Az én hibám. Elfordultam tőle. Nem voltam itt mikor szüksége lett volna rám – rogyott le a kanapéra.

   – Tudom, hogy meg van a saját gondod, de fogalmam sincs mi történt itt. Van egyfajta de ja vu érzésem, de nem tudom mihez kötni. Nem... nem akarod elmondani? - kérdeztem, de abban a pillanatban, hogy befejeztem egy elhagyatott, poros házban voltam.

   – A barátod haldoklik. A többiek is szenvedni fognak. Az apádat kínzás alá vetem. – suttogta egy bénító hang a fejembe.  – Mindened elveszem. Csakis a te válladon nyugszik az életük. A te döntéseid menthetik vagy ölhetik meg őket. Te leszel a gyilkosuk – a hang olyan volt, mint a házbéli démoné. Játszadozik velem. – Hallgasd csak!

5. Fejezet

   Szemeim lassan nyitogattam és egy idegen szempárt pillantottam meg.

   – Ki vagy te? Hogy jutottál be a házba? – ültem fel hirtelen, ám fejembe iszonyatos fájdalom nyilallt.

   – Mi az utolsó emléked? – kérdezte.

   – Apa elment és a bátyámék is hazamentek, de miért mondom el ezt? – dörzsöltem fejem. Mintha egy elefántcsorda száguldozott volna rajta. Oda-vissza vagy tízszer. – Te hogy kerülsz ide és ki vagy? – tettem fel kérdéseim ismét.

   – Louis egyik barátja vagyok, Dustin. Elestél a jégen és megkért, hogy figyeljek rád, amíg ők... – hagyta abba mikor az ablakhoz rohantam. Egy költöztető autó állt Louék háza előtt és egy idegen család szállt ki belőle.

   Egy fiatal asszony, egy fiatal férfi - gondolom a férje -, és egy körülbelül velem egykorú srác valószínűleg a húgával. A kislány vidáman ugrándozott, míg a srác fel nem vette és bevitte a házba.

   – Miért költöznek idegenek a szomszédba? – kérdeztem Dustint, mintha ettől függne az életem.

   – Louis elköltözött. A szüleinek anyagi gondjai akadtak, az apját új helyre vették fel.

   – Nem hagyhatott itt. Szinte a testvérem... – csuklott el hangom.

   – Hagyott egy levelet – nyújtott felém egy borítékot. A nevem cifra betűkkel volt ráfirkantva. Ez Louis írása, imád így írni.

Nagy levegővétel után elvettem a papírt és kinyitottam.

   A sorokat lassan, minden szót átrágva és kétszer átnézve minden betűt kezdtem el olvasni.

   

4. Fejezet

   Az egyiknél puska, a másik kettőnél kés volt. Ledermedve figyeltem őket, majd egy és még egy lövés. Louis és Justin a földön terültek el mellkasukat fogva.

   – Nem szellemek vagyunk – nyögött fel Jus.

   – Menj a házunkba és zárj be mindent. Addig kiabálj Dustinnak, amíg meg nem jelenik - kérte Lou.

   – De én...

   – Menj! – parancsolt rám.

   Valami komoly baj van, ha ilyen hangnemet kell alkalmaznia. Még sosem hallottam ezt tőle. Egy puszit nyomtam arcára, majd futni kezdtem. Még halkan hallottam, hogy az egyik fickó utánam indul, de nem foglalkoztam vele.

Louisék háza előtt megálltam és keresni kezdtem a pótkulcsot. Mindig a virágcserépbe rakja, ám sosem tudom melyik oldalára. Mikor megtaláltam kapkodni kezdtem, mert, már hallottam a lépteket magam mögött. Szerencsémre a kulcs kiesett a kezemből. Gyorsan hajoltam le érte, de felállni már késsel a torkomnál álltam.

   – Hang nélkül visszasétálsz a házba vagy megöllek – suttogta érdes hangján, amitől teljesen libabőrös lettem, és nem jó értelemben.

Tettem, ahogy mondta, a házban már nem volt senki csak ő és én.

3. Fejezet

   – A barátom fenyegetéséről le lehet állni –ültem fel mérgesen.

   – Ha már alapból az csinálnád, amit kérek nem kéne fenyegetnem senkit – vonta meg vállát nemtörődve.

   – Ha alapból nem rabolsz el, most ezt nem kéne megvitatnunk – keltem fel a kanapéról, majd a fürdőbe sétáltam és fogat mostam, megfésülködtem. Zuhanyoztam volna, de a végén még megfullaszt a vízzel.

   – Meddig tart kicsípned magad? Nate most hívott, hogy mindjárt kezd a banda!

   – Te felvetted a telefonom?! – szaladtam ki a nappaliba, de nem volt ott. Helyette a hűtő nyitódását hallottam. Azonnal odaszaladtam.

   – Békén lehet hagyni a kajám! – csaptam kezére.

   – Nem kéne – nézett rám dühösen.

   – Nem kéne?! Mit?! Élni a házamban?!

   – Az apádé.

   – Előbb lesz az enyém, mint a tied! Szállj le a barátaimról, a kajámról, a telefonom felvevéséről... – vettem ki kezéből a készüléket – és arról, hogy irányítgatsz! Rohadtul nincs jogod semmihez, csakmert te varázsolni tudsz! Nézd! Én is! Mindjárt idevarázsolom a rendőrséget - kezdtem el tárcsázni.

   – Azt tegnap felgyújtottam, ma is megtehetem, de mostmár nem fogom helyrehozni – emelte fel ujját.

   – Barom – tettem zsebre, majd az ajtó felé indultam, a küszöböt, viszont, már nem sikerült átlépnem. – Fejezd már be! – mordultam Dustinra.

   – Nem én csinálom. Én engednélek a dolgodra.

   

2. Fejezet

   – A szüleid elintézem, azt sem fogják tudni, hogy volt egy fiuk, de Car... az ő akarata és tudata erős.

   Miért kell Louisnak elmennie? Miért nem emlékezhetnek rá a szülei? Egyáltalán hogyan érné el ezt a srác? Mit ért azon, hogy erős a tudatom? Az én emlékeim nem tudná eltüntetni?

   – Érdekes társalgás, ugyebár? – kérdezte egy mély, fenyegető hang.

   Lassan megfordultam. Egy magas, ám vékony, izmos testalkatú, barna hajú, sötét, szinte fekete szemű fiú állt előttem. Egyet léptem hátra, de máris a falba ütköztem, ami eddig eltakart Louis és társa elől.

   – Nem tudom miről beszélsz – jelentettem ki higgadtan, bár hangomban ott bujkált a leplezhetetlen félelem és kíváncsiság.

   – Tanulj meg hazudni, édes. Louis és Justin után kémkedtél. Mit tudsz?

   – Mit kéne tudnom? – kérdeztem vissza remélve, becsaphatom kérdésemmel és elmond valamit.

   – Semmit. Louist sem kéne ismerned, de az az átkozott már kialakított egy erős barátságot.

   – Miért baj ez? Ki az a Justin? Tudod miről beszéltek?

   – Sok a kérdés - fogta két kezébe arcom, majd rám fújt.