3. Fejezet
– A barátom fenyegetéséről le lehet állni –ültem fel mérgesen.
– Ha már alapból az csinálnád, amit kérek nem kéne fenyegetnem
senkit – vonta meg vállát nemtörődve.
– Ha
alapból nem rabolsz el, most ezt nem kéne megvitatnunk – keltem fel a
kanapéról, majd a fürdőbe sétáltam és fogat mostam, megfésülködtem. Zuhanyoztam
volna, de a végén még megfullaszt a vízzel.
–
Meddig tart kicsípned magad? Nate most hívott, hogy mindjárt kezd a banda!
– Te felvetted
a telefonom?! – szaladtam ki a nappaliba, de nem volt ott. Helyette a hűtő
nyitódását hallottam. Azonnal odaszaladtam.
– Békén
lehet hagyni a kajám! – csaptam kezére.
– Nem kéne –
nézett rám dühösen.
– Nem kéne?!
Mit?! Élni a házamban?!
– Az apádé.
– Előbb lesz
az enyém, mint a tied! Szállj le a barátaimról, a kajámról, a telefonom
felvevéséről... – vettem ki kezéből a készüléket – és arról, hogy irányítgatsz!
Rohadtul nincs jogod semmihez, csakmert te varázsolni tudsz! Nézd! Én is!
Mindjárt idevarázsolom a rendőrséget - kezdtem el tárcsázni.
– Azt tegnap
felgyújtottam, ma is megtehetem, de mostmár nem fogom helyrehozni – emelte fel
ujját.
– Barom –
tettem zsebre, majd az ajtó felé indultam, a küszöböt, viszont, már nem
sikerült átlépnem. – Fejezd már be! – mordultam Dustinra.
– Nem én
csinálom. Én engednélek a dolgodra.
Éppen vissza
akartam szólni, de ekkor az ég besötétült és egy dörgés megelőzött. A
villanykapcsolóhoz nyúltam, ám nem gyúlt ki.
– Cara, jobb
ha megnézzük a biztosítékot – lassan felém indult, majd ő is megpróbálta
felkapcsolni a villanyt, neki sem sikerült.
A konyhából
csörömpölés hallatszott. Megindultam a helyiség felé, de Dustin nem engedett.
– Ha bemész
meghalsz.
– Neked az
miért lenne probléma? Azt mondtad anno el kellet volna vágnod a nyakam, de nem
tetted, mert akkor – hangsúlyoztam a szót – nem volt kedved. Miért érdekelne,
ha most megtenné valaki? – rántottam ki kezem szorításából, majd elindultam a
konyha felé, ám ismét nem értem oda.
Egy kéz
szorult torkomra, ami egy árnyhoz tartozott. Erősen, szilárdan markolta
légcsövem, habár testében semmi szilárdságot nem véltem felfedezni. Egyszerűen egy árnyék volt. A
levegőbe emelt, majd átdobott a nappali másik oldalába. Gyorsan csapódtam a
falnak, aztán a padlónak.
– Hagyd őt
békén! – fújta szét a széllel Dus az árnyékot, ám az előttem termett és keze
újra nyakamra tapadt.
– Mi... mi
vagy te? – köhögtem. Vörösen izzó szemei rám vetődtek, majd újra elnézett
Dustinra.
– Olyasvalami,
aminek nem kéne az életedbe lépnie, de megteszem, ha Dustin nem intézkedik –
morajlott végig hangja az egész házon, majd eltűnt. Az ég kivirult és a
napsütés beözönlött az ablakokon. Lihegve terült el a kellemes, hűs padlón.
Ujjaimmal óvatosan végigsimítottam nyakamon, szinte éreztem a bemélyedéseket.
Éreztem az árny keze nyomát.
– Mi volt
ez? – kérdeztem halk, rekedtes hangon.
– Egy démon,
egy kibaszott démont küldtek a nyakunkra! – kezdett el remegni a ház talapzata,
mire azonnal felültem. – Bocs, az erőm kapcsolatban van a természettel és még
nem igazán tanultam meg kontrollálni.
– Ha most
kiakadnék az baj lenne?
–
Megérteném, de nem kéne. Most húzott fel egy démon és a te pánikrohamod, mert
az lenne, csak jobban felcseszne.
– Már miért
lenne pánikrohamom? Hmmm? Csak egy démon most fenyegetett meg! Semmi ok a
pánikrohamra! Miért is nem megyünk el teázgatni vele? Meg is hívom egy sütire
és, talán nem nyír ki! – kiabáltam magamból kikelve.
–
Megnyugodtál? – kérdezte kissé idegesen.
–
Mondhatjuk, de még mindig félek.
– Ez
természetes. Nem mindennapi, hogy megfenyeget egy démon, de te ne foglalkozz
ezzel. Megoldom – indult az ajtó felé.
– Most
miért vagy kedves?
– Nem
vagyok kedves. Még mindig utállak, de rád támadt egy démon és ez azt jelenti,
hogy tudják. Ha nem intézkedem én iszom meg a levét. Csakis ezért foglak
megvédeni. Csakhogy ne legyen félreértés.
–
Miért utálsz? – kérdeztem miközben felálltam és leporoltam magam. Az egész
ruházatomon fekte por volt.
– Egy embert sem szeretek. Gyengék és haszontalanok. Néhányotok
még talán a segítségemre lehet, mert engedelmeskedik, de te még ezt sem teszed
meg – ment el becsapva maga mögött az ajtót.
Legalább tudom miért utál. Ez már haladás. Lassan a kanapéhoz
sétáltam és megelőzve összeesésem ültem le.
Valószínűleg beverhettem a fejem, mikor a démon a falhoz csapott.
– Remélem agyrázkódásom is van – sóhajtottam fel. További
önsajnálatom a telefonom csörgése zavarta meg. – Hallo? – vettem fel fáradtan.
– Szia, miért nem jöttél a pizzázóba? – kérdezte Louis.
– Otthon vagy?
– Igen, miért?
– Nem telefonon kéne beszélnünk. Átjössz?
– Mindjárt megyek – sóhajtott, majd kinyomta a telefont.
– Dustin! Dustin! – kiabáltam hátha egy csoda folytán meghallja,
de nem hiszem, hogy sikerrel járok.
A konyhába indultam, ahol bevettem egy fájdalomcsillapítót, de nem
használt, sőt! Következő utam az illemhelyre vezetett, ahol mindent kiadtam
magamból. Fogam megmosva és számat kiöblítve lépkedtem óvatosan a lépcsőn.
Sikeresen elértem a kanapét, ahonnan egy ideig nem tervezek felkelni. Éppen
elnyújtóztam mikor megszólalt a csengő. Gondolom Louis az.
– Nyitva! – kiabáltam, majd hamarosan nyitódott a faszerkezet és
megláttam barátom barna buksiját. Engem keresett. – Kanapé!
– Sosem fekszel ott. Beteg vagy?
– Lehet hülyeségnek fog hangzani, de falhoz vágott egy démon.
Agyrázkódásom van.
– Démon? Justin! – kiáltotta el magát.
– Igen? – jelent meg a srác, akivel anno beszélgetett. Akkor
ismerkedtem meg Dustinnal. Akkor rendes volt. – Oh, szia, Cara – mosolygott
rám.
– Szia – mondtam zavartan. – Ismersz?
– Névről, látásból és abból a két órányi érvelésből, hogy Louis
miért nem akar elmenni a városból. Oh, járt itt egy démon? Még mindig vanília
és rózsa illat van.
– Igen, szépen a falhoz vágott. – Dustin nem szólt közbe? Azt
mondta idejön, mert rádszálltak.
– Csak a falhozvágás után szólt közbbe és honnan tudta? Kik
szálltak rám?
– Nézd el neki a kérdéseket. Alapból kíváncsi és az agyrázkódás
miatt lehet, nehéz felfogása lesz.
– Agyrázkódás? Miért nem gyógyítottad már meg?
– Mert nem tudom?!
– Csak használd az erőd. Ahogy mutattam.
– Egy krumpli volt és a penészből gyógyítottam ki – mordult fel
Lou, amin nevetnem kellett. Egy krumpit gyógyított meg.
– Menni fog, maximum majd meggyógyítom én.
Louis két-két ujját halántékomra helyezte, majd a holt nyelven
beszélt, amit már Dustin is használt. A fejfájásom kezdett elmúlni és, már nem
is szédültem annyira. Lassan vette el ujjait, arcom kezdte fürkészni.
– Hogy érzed magad? – kíváncsiskodott.
– Jobban. Köszönöm – mosolyodtam el. –És Justin... – fordultam a fiú felé –
kaphatok vállaszt a kérdéseimre?
– Persze. Dustin már akkor tudta, hogy rád szálltak mikor
meggyógyított. A démonok köztünk járnak, feltűnés nélkül.
Valószínűleg az egyik
látta ahogyan hazavitt vagy valami. Amúgy őket a vanília és rózsa illatról
lehet felismerni. És a
másik kérdésre pedig tudod a választ. A démonok szálltak rád. Általában nem
létesítünk kapcsolatot emberekkel, legfejjebb kihasználjuk őket aztán megöljük,
ha nincs rájuk szükségünk. Magunknak sem valljuk be, de minket is valamennyire
a démonok irányítanak, vagyis a varzslók, boszorkányok a démonok jó útra tért
alakjai, de bennünk is ott van a rossz. Valaki használja a sötét mágiát, de
legtöbbünk nem, mert sokat kivesz az emberből.
– Ezt el szabadott mondanod? – kérdeztem.
– Nem, de tudom, hogy Dustin csak bunkózik veled és nem mondta
volna el. Neki... fura a gondolkodása.
– Köszönöm, hogy ezeket megosztottad velem. És Dustinra térve
bunkózzon csak, én is tudok az lenni.
– Azt meghiszem, de ő varázsló – mondta komoly féltéssel a
hangjában Lou.
– Te is az vagy. Megállított ez valaha? –húztam fel szemöldököm.
– Nem tudtuk.
– Mostmár tudom. Nyugodj meg, így is bunkó leszek, ha olyan kedvem
van.
– Igazán megnyugtattál – forgatta meg szemeit barátom, majd tekintete
a konyhára vándorolt. – Valami nincs rendben. Ez a fura sza...
– Zsálya. Vadászok. Louis el kell tű... – vágott közbe Justin, de
már későn. Három talpig feketébe öltözött fickó állt a nappaliban.
xoxo D. D. Brown
Nagyon jó maga a történet, izgalmas, és mindenből annyi van amennyinek lennie kell, semmi kapcsán nem esel túlzásban. Nekem csak annyi a problémám, hogy a fejezetek egy picit rövidek,de ez csak az én véleményem. :)
VálaszTörlésKöszönöm szépen. Majd akkor próbálom hosszabbra írni őket, csak mindig egy csattanó szerűséggel próbálom befejezni. :)
Törlés