Ki mit tud?

11. Fejezet

- Kit? - guggoltam mellé.
Én is szédültem, de nem volt olyan vészes. Most fontosabb a kérdésem.
- A... Ashly. Ő nálam is erősebb Howell boszorkány. Az unokatestvérünk. Jus... blokkol.
- A közelben van. Car, te maradj vele. Louis gyere velem! - kiáltott vissza az ajtóból Justin,majd kiment az udvarra. Lou követte.
- Ki ez az Ashly? Azon kívül, amit mondtál - kérdeztem aggódva. Megijesztett Dustin látványa. Teljesen gyengén feküdt. Sosem láttam még ilyennek.
- Régen nagyon jóba voltunk, de az anyja elhagyta őt és az apját, apa testvérét. Még itt sem volt olyan vészes, mert tudtuk kezelni az erejét, de aztán találkozott Rick-kel, aki megmutatta neki a démon énjét, ami nekem is van. Ash jobban szerette azt használni, de ez tönkretette. Nekem is volt egy korszakom, amikor csak azt használtam, de nem akartam követni a példáját. Akkor próbáltam meg leszokni róla, mikor veled találkoztam. Ezért voltak azok az érzelem -  ingadozások.

- Dustin! - kiáltott egy női hang. - Gyere ki drága unokatestvérem. Nem akarom bántani Justint, de a helyes sráccal lenne egy két gondolatom.
- Louis - suttogtam magam elé és elindultam volna kifelé, de Dustin megfogta a kezem.
- Legalább fegyvert vigyél.
- Te pedig maradj itt. Kérlek - pusziltam meg homlokát, majd magamhoz vettem egy tőrt. - Engedd el a fiúkat!
- Szia, Cara! Jó megismerni téged - mosolygott egy szőke plasztikcica a másik oldalról.
- Lehet, az unokatesójuk vagy, de egy perc alatt kést röpítek a szívedbe, ha nem ereszted el a barátaim.
- Rendben. Téged úgyis élvezetesebb lesz megkínozni - dobta a kert két végébe a srácokat, majd kezét felém emelte ezzel engem is elemelve a talajtól.
A zsebemből kicsusszant a tőr és későn kaptam utána. Nála van az erő, övé az előny. Felhúzta pulcsim ujját és elmosolyodott.
- Rick azt mondta élvezet a sikolyodat hallgatni. Kíváncsi vagyok igaza van-e?
A tőr élét bőrömhöz érintette, majd hirtelen átszúrta azt. Erre csak felszisszentem, de ami utána jött... Elkezdte húzni, mint a vajon, úgy siklott a kezemen a penge. Fájdalmasan felordítottam, mikor elfordította és egy újabb vonalat húzott. Nem bírtam, a könnyek csak úgy szántották arcom és nem akartak megszűnni. Mint egy végtelen vizű patak.
- És három... kettő... egy... - számolt vissza Ashly, majd a kulcscsontom feletti részen is végighúzta.
Az egész utcát a sikolyom töltötte be. Ez hogy-hogy nem tűnik fel senkinek? A tetős harcot is csak a szomszéd vette észre, de annál hangosabb volt. Valami van a házzal, vagy a környékkel. Gondolkodásom egy újabb döfés szakította félbe, melyet sikolyom követett.
- Elég! - kiáltott fel Dustin. - Engedd el őt, kérlek.
- Csak, mert szépen kérted - hajított a földre, mint szemeteszsákot a kukába. - Jó látni, bár nem vagy a legjobb bőrödben.
- Bocs, valaki enyhén blokkol.
- Ha használnád a démoni erőd nem tudnálak. És ki ez a csaj? Rémesen néz ki - nézett felém Ash. Szánakozó tekintetére gyilkos pillantással válaszoltam.
- Ő egy aranyos, szép és erős lány, csak pihennie is kéne. Miért jöttél.
- Rick üzeni, hogy újévig van gondolkodási időtök. Utána rátok zúdít mindent.
- És te vagy a postagalambja?
- Amikor nem a szájában turkálok a nyelvemmel. Na puszcsi, uncsi! - mondta nyálasan, majd eltűnt.
- Nem bírom - nyögtem, majd hátamra feküdtem és lehunytam szemeim. Nem kellett sokat várni és magával ragadott a sötét tudatlanság.
Éles csipogás újra és újra. Mi lehet ez az irtózatos zaj? Nem akarja valaki kikapcsolni? Megköszönném. Szemeim lassan, a közvetlen lényt elkerülve próbáltam kinyitni több - kevesebb sikerrel. Miután egy pár miliméteres résen kiláttam, megállapítottam, hogy ez az én szobám és ez a csipogás az ébresztőm. Nem kapcsoltam ki. Fejem kissé jobbra fordítottam, ahol egy szuszogó Dustint láttam meg. Halkan keltem fel, majd a szekrényemből kivettem pár ruhát és a fürdőbe igyekeztem. Ott gyorsan végeztem mindennel, majd utam a konyha felé vettem.
- Gyerünk, húgi! Siess! - kiabált Harry, de nem tudom miért. Ma nincs suli. - Mindjárt kezdődik a "Ki mit tud?"!
Az még nem lehet. Még Újév sem volt, nemhogy iskola. Ez lehetetlen... hacsak... ez egy álom, de az álmodó általában nem tudja, hogy álmodik, ugye?! Mindegy. Gyorsan lépkedtem az álombéli énem és Harry után, hogy beszállhassak az autóba. A sulinál álltunk meg. Különös. Előre hozták a "Ki mit tud?" - ot? Csak január 10-én lett volna. Ma csak 3-a van. Egy héttel előbb. A következő pillanatban már a színpadon álltam és észrevettem Rick-et a nézők soraiban. A másik énem is kiszúrta és Louistól elbúcsúzva, sok sikert kívánva a csapatnak elindult felé, de Demon a kijárat felé ment. Én hülye mindkétszer követtem, majd megtaláltam kint, a szekrénynek dőlve.
- Hogy döntöttél? - kérdezte.
Biztosan Ashly üzenetére értette. Csak az lehet.
A választ már nem hallottam. Egy kietlen, elhagyatott, sivatagos vidéken találtam magam Rick-kel szemben, akinek pisztolya volt. Gyorsan kapta elő, majd a ravaszt meghúzva rám lőtt, de nem talált el. Helyette egy test esett össze előttem és sorban több is. Az arcok egyszerre fordultak felém. Harry, Dustin, Louis, Justin, Peter, Matt és Kyle, ám apa nem volt ott.
- Ne keresd, őt már eltemettem - mondta kárörvendően Rick, majd elém lépett, rá Harry hullájára és erősen megszorította a kezeim, mire felordítottam. - Mind miattad haltak meg - suttogta, aztán eltűnt.
- Nem... - rogytam térdre - nem lehet. Én nem ezt akartam. Nem! - kiáltottam fel. Ezzel egyetemben fel is ültem. Vége az álomnak. Zihálva, kitakarózva ébredtem fel. Körbetekintettem. A szobámban vagyok. Óvatosan, lassan mozdulva helyeztem lábaim a padlóra. Felálltam, majd lefelé vettem az irányt. A nappaliban apa és Dustin néztek valamit a TV-ben, Harry meg Louis pedig beszélgettek. Justint és Samet nem láttam sehol. Biztos elmentek valahová. Lehuppantam apa mellé a kanapéra, de rám sem nézett.
- Apa! - lengettem meg kezem arca előtt, ám semmi reakció.
- Nem fog reagálni - szólalt meg Rick, mire ijedten kaptam a hang irányába fejem.
- Mit tettél vele? Miért nem reagál senki?
- Édes, ez egy álom, amit én irányítok, de a te fejedben létezik. Én csak a félemeidet használom fel.
- Ha ez egy álom, akkor bármit megtehetek benne? - húztam mosolyra számat.
- Én irányítom, nem hallottad?
- Az álmokban bármi lehetséges - csaptam össze tenyerem, mire hatalmas széllökés keletkezett, és ez hátrarepítette Ricket.
Futásnak eredtem, ám nem jutottam sokáig. Egy hang megállított, jobban mondva egy fájdalmas ordítás. Talán egyszer vagy kétszer hallottam már, de ezer közül is felismerném. Dustin. Több sem kellett, megfordultam és a kiáltás irányába futottam.
- Héj! - szóltam a verekedő srácokra.
Dus azonnal felém fordult, de nem kellett volna. Rick a földre taszította és nyakánál fogva ott is tartotta.
- Engedd el! - parancsoltam rá erőteljesen.
- És, ha nem?
- Bevetem az előző trükköt. Elég nagy hatással volt rád - fontam össze kezeim.
- Pillanatnyi megbotlás volt. Mondd, hogy pá-pá! - tekintett Dustinra.
- Pá-pá! - mondta barátom, majd Rick lábát kigáncsolva leszedte őt magáról, majd futásnak eredt.
Hozzám érve megragadta kezem és magával húzott, de az ajtón kívülre nem tudtunk jutni. A ház rabjai lettünk.
- Hello, srácok. Viszlát Dustin! - hallottam meg Ashly hangját, majd egy puffanás.
Dus összeesett mellettem. Feje hangosan koppant a földön, ami, már nekem fájt. Gyorsan guggoltam le mellé és buksiját az ölembe helyeztem. Testén seben, vágások és égésnyomok jelentek meg. Mintha a puszta gondolattal is bántani lehetne, de ez egy épeszű ember számára lehetetlen. Szerencsére én nem vagyok az, így tudom, hogy Ashyl vagy Rick a gondolataik által sebzik Dustint.
- Cara, nagyon figyelj most rám - szólalt meg halkan gyengélkedő barátom. - Én nem fogok felébredni, kómába esek a sebek miatt. Kint nyugtasd meg Justint és Samet, hogy jól vagyok, nem kell aggódniuk. Rick kettészakít minket, de a kapcsolat megmarad. Próbálok vigyázni magamra, ám nem biztos, hogy fog menni. Néha te is meg fogod érezni azt, ami itt történik, ekkor tudok üzenetet küldeni, mert a fájdalom a legerősebb érzés... más téma.
A varázserőmnek semmi hasznát nem veszem, szóval oda fogom adni, amíg világítanak az ereid, addig ne engedd el a kezem. Amint tudok kimegyek, de addig is, viszlát az álmaidban - lehelt lágy csókot ajkaimra, majd hirtelen felültem.
- Dustin - lihegtem magam elé.
- Mi van vele? Jól van? Mondj már valamit! - kérdezősködött Justin.
- Hagyd már levegőhöz jutni! - szólt rá Harry.
- Car, mi van Dustinnal? - kérdezte mély, nyugodt hangon Sam, amiért hálás vagyok neki.
Lélegzetvételem és szívverésem csökkentettem a normális határáig, majd sajnálkozóan rájuk néztem, de még mindig fogtam Dus kezét. Justin pillantása a csuklómra vetődött, aztán egy kérdő tekintettel szemeire.
- Miért adja át az erejét? Cara, ilyet még sosem csinált! Mennyire komoly a baj? - aggódott.
Megértem, ha Harry lenne ilyen helyzetben én is nagyon ki lennék akadva.
- Azt mondta ő nem tud jönni. Egy álomban voltunk, ami az én fejemben létezett, de engem Rick kiengedett. Ha én most felébredtem, és Dus az álmomban ragadt, akkor hol lehet?
- Őszintén...? -gondolkodott el Jus. - Nem tudom.

Sziasztok! Meghoztam egy újabb részt! Remélem tetszett. Sajnálom a hosszabb kihagyásokat, most már nem lesz ilyen remélem. Végeztem a vizsgákkal is, szóval célegyenesen robogunk a „Ki mit tud?” felé.

xoxo D. D. Brown