10. Fejezet
- Szia! - mosolygott rám émelyítően
fehér fogsorával és cuki gödröcskéivel.
- Szi... szia - dadogtam.
- Mi az? Míg
nem voltam itt elbátortalanodtál? - mosolyodott el.
- Justin! -
kiáltottam.
- Mi van? -
szólt vissza.
- Gyere ide!
- Milyen jó,
hogy tíz méterre sincs tőled, de kiabálva kommunikáltok - forgatta meg szemeit
az ajtónálló.
- Tudom -
mosolyodtam el.
- Amúgy
csini szerelés - nevetett fel. - Új frizura?
- Épp most
támadott meg minket Rick meg egy másik srác. Azt hiszem vámpír volt, de kapott
egy szép tőrt a hátába a démonkánk meg egy cuki nyilat a vállába.
- Ügyes. És
gondolom, kaptál egy édi jelet is a tenyeredre.
- Ahogyan te
is, de lehet egy kérdésem.
- Bármennyi.
- Csak ezért
jöttél vissza? Hogy tudd kin van a jel és mész is el?
-
Gondolkoztam és rájöttem, nekem itt a helyem. Az öcsém mellett.
És ennél a
mondatnál tört össze bennem minden. Csak Justin miatt jött vissza. A vitánál
hozzávágottakkal tényleg elvágtam magam. Éreztem, hogy ajkaim remegni kezdenek
és könnyek gyülekeznek a szemeimben.
- És
melletted.
- Te... -
akartam a mellkasára ütni, de megfogta a kezem és közelebb húzott magához.
Fejem enyhén felfelé fordítottam, hogy lássam arcát, amit csak gyengén
világított meg a lámpa. Ki kell cserélni az égőt.
- Én? -
kérdezte játékos mosollyal az arcán és közelebb hajolt.
-
Beszélhetnél gyorsabban is - szidtam le.
- Miért?
Zavarna, ha nem miattad jönnék vissza? Te küldtél el.
- A vita -
sóhajtottam fel. - Én sajnálom, ki voltam borulva és...
Magyarázkodásom
félbeszakítva megcsókolt. Mézédes ajkai szinkronban mozogtak az enyémekkel.
Levegőhiány miatt váltunk el.
- Én is
ideges voltam. Felejtsük el - mosolygott homlokát az enyémnek döntve.
- Köszönöm -
karoltam át nyakát és fejem vállába fúrtam. Jól beszívtam kellemes illatát,
amit három napig nem érezhettem.
- El fogsz
engedni? - kérdezte nevetve Dus.
- Soha -
mondtam, még mindig nyakát ölelve.
- Akkor
legalább ne itt kint, mert megfagysz - emelte fel lábaim, majd a sajátjával
berúgta az ajtót és a kanapéra ültetett.
- Ígérd meg,
hogy legközelebb nem mész el. Felpofozol, de nem lépsz le - kértem szemeim az
övéibe mélyesztve.
- Ígérem, de
hadd nézzem a kezeid - fogta meg csuklóm, majd óvatosan felhúzta pulóverem
ujját.
Észre sem
vettem, hogy ilyen csúnyák a sebek. Mindkét kezemen legalább öt vágás, de nem
tudom miért.
- Honnan
tudtad?
- Éreztem.
Tudod... - mutatta fel tenyerét -, a kötelék.
- Hozzá kell
szoknom - dőltem el a kanapén, míg lábaim az ölébe helyeztem.
- Ki volt
az? - kiabált Lou és Harry.
- Nem
jöttetek le, így meg sem fogjátok tudni! - feleltem.
- Dustin! -
rohant le szó szerint villámsebességgel Sam, majd lepacsizott a lábtartómmal. -
Nem akarsz elmenni? A kiscsaj elég jól harcolt nélküled.
- Téged
foglak kinyírni, ha eltűnik - fenyegettem meg álmos hangon. Szemeim már csukva
voltak és pár perc múlva el is aludtam.
- Ébresztő -
simított végig egy kéz az arcomon.
- Csak öt
perc - fordultam másik oldalamra, habár nem kellett volna. Elfogyott alólam a
kanapé és a padlóra zuhantam volna, ha nem állok meg a levegőben.
- Óvatosan -
mondta mérgesen az ismerős hang. Kinyitottam szemem és Dustin barna íriszeivel
találtam szembe magam.
- Hány óra?
- dörzsöltem meg szemeim.
- Délután
kettő. Huszonnegyedikén. Egy teljes napot átaludtál, szép - mosolygott.
- Miért nem
keltettetek fel? A sütik...
-
Megcsináltuk. Te csak pihenj - emelt vissza a kanapéra.
- Rick?
- Se híre se
hamva. Úgy tűnik van lelke és meghagyja nekünk a Karácsonyt.
- Csak
tervez valamit. Neki nincs lelke - csúsztam feljebb és magamra húztam a
pokrócot.
- Fázol? - tette kezét homlokomra,
majd azonnal el is húzta. - Forró vagy.
- Robert!
Hol van a lázmérő? - kiáltott.
- Te is meg
tudod nézni, hogy vészes-e? - felelte bunkón apa.
- Még nem
békélt meg a tudattal, miszerint többet érzek irántad, mint mások iránt. Fogd
meg a kezem - nyújtotta felém az övét.
- Miért? -
tettem, amit kért.
- Mert nincs
kedvem betegen feküdni az ágyban és kíváncsi vagyok mennyire vagy harcias -
mosolyodott el.
Lassan
kezdtem jobban érezni magam, majd a megfázás eltűnt, mintha nem is lett volna.
Dustin azonnal felrántott, de elvesztettem egyensúlyom és rá is estem.
- Ha tapizni
akarsz csak szólnod kell - nevetett fel.
- Az, hogy a
mellkasodon van a kezem nem tapizás - álltam meg lábaimon.
- Most, hogy
ezt megbeszéltük elmesélheted mi történt a tetőn. Hogy csináltad?
- Te láttad?
- Igen. Elég
profi voltál.
- Hát...
álarc. Nem akartam, hogy bárki is megtudja. Ha egy védtelen, törékeny
kislánynak hisznek úgy könnyebb meglepetést okozni - ültem vissza a kanapéra. -
Ezt még a piálós, cigizős korszakomban tanultam. Kellett az önvédelem és a
ravaszság.
- Mikor találkoztunk
és... - ült velem szembe az asztalra. - Nem voltam a legjobb hozzád, de te
ellen áltál...
- Nem
ijesztettél meg. Nem féltem tőled, ahhoz túl... hogy is mondjam... túl
helyes voltál.
- Túl
helyes? - nevetett fel.
- Igen. Ha
azt mondom, hogy túl szelíd, az még hülyébben hangzana.
- Ez igaz.
Szelíd egyáltalán nem voltam. Épphogy nem öltelek meg a... erre értetted, hogy
nem tudom mire vagy képes?
- Pontosan.
Meg arra, hogy, ha még egyszer megfenyegeted Louist a halál hozzám képest kész
felüdülés lesz.
- Nagy
szavak ezek egy ötven kilós lánytól - nevetett fel.
- Héj! -
löktem meg, mire kicsit eldőlt, de nem esett hátra... sajnos.
- Erősebb
vagyok - mondta.
- Én
okosabb.
- Nekem
varázserőm van.
- Nekem meg
egy tőröm.
- Ha elő
tudod venni - szegezett erejével a kanapéhoz.
- Parancsolj
- húztam ki az asztal alól egy csini kis kést.
- Ne
hadonássz vele. A végén leszúrod magad - vette ki kezemből, majd a levegőben
tartotta. A penge közeledni kezdett felém, de a nyakamnál megállt. - Látod? -
húzta győztes mosolyra ajkait, majd leengedte kezeit, ám a kés nem mozdult. -
Én azt is leengedtem.
- Rick az.
Mögötted - szóltam halkan, de későn. A démon leütötte Dustint.
- Mit
akarsz? Nem kaptál eleget a múltkor? - kérdeztem mérges, egyben gúnyos hangon.
- Nagy a
szád a helyzethez képest. Egy ujjal megölhetem - nézett Dusra.
- Én meg egy
dobással téged - vettem el nyakamtól a kést, majd felé hajítottam, ám
megállította mielőtt a mellkasához ért és felém repítette. Megpróbáltam
elhajolni előle, de túl gyors volt, így egy mély vágást hagyott jobb vállamon.
Kezem a sebhez kaptam.
- A fagyi
visszanyal? - kérdezte nevetve, majd erejével felemelt és átdobott a nappali
másik felébe. Rég csinálta ezt. Bal kezemre támaszkodva próbáltam felkelni, de
nem engedte. Mellkasomra
lépett, ezzel fájdalmasan akadályozva a levegő útját.
- Nos...
kölcsön kenyér visszajár - nevetett fel. Dustinra
pillantottam, aki éppen fulladozva vette a levegőt. - Ami neked fáj, neki is.
- Hagyj...
békén... minket - fogtam meg lábát és kicsavartam. A padlóra zuhant, majd
ráültem csípőjére. A virágtartóból, amit sikerült majdnem összetörnöm kivettem
egy kést és nyakához szorótottam.
- Mindenhol
van kés?
- Igen. Apa
eléggé elővigyázatos. Mostmár értem miért. Nem akarja, hogy az ilyen kis pöcsök
bármit is csináljanak. Most vagy eltűnsz vagy megöllek.
Nem felelt
csak élesen beszívta a levegőt, majd ijesztően felnevetett. Eltüntette szilárd
testét és eltűnt alólam. Ijedten álltam fel, majd körbefordultam, de nem láttam
semmit. Hirtelen egy lökés jött hátulról. Azonnal megfordultam.
- Ne
játszadozzunk. Gyere elő és rendezzük le.
- Még húzom
az agyad és rémisztgetlek egy picit - morajlott végig hangja a házon, majd -
szerintem - elment.
- Dustin -
siettem hozzá, majd a kést magam mellé helyezve leguggoltam hozzá.
- Lemaradtam
valamiről? Úgy érzem magam, mintha falhoz vágtak volna,majd meg akartak fojtani
- dörzsölte fejét.
- Tényleg?! Nem is tudom miért -
forgattam meg szemeim. - Jól vagy? - tértem aggódó módba.
- Igen. Te?
Nem azért, de elég rosszul festesz - ült fel és megfogta csuklóm.
- Ne. Nem
szeretném, ha meggyógyítanál - húztam el kezeim.
- Car, érzem
mennyire fáj. Kérlek...
- Nem. Meg
kell tanulnom elviselni a fájdalmat, nem lesztek mindig ott, hogy
meggyógyítsatok.
- De, ott
leszünk - vágta rá gyorsan.
- Nem
védhetsz meg mindentől.
- Ha te nem,
majd én - mondta, majd éreztem, hogy gyógyulni kezdenek sebeim és a vállamon
lévő vágás is összehúzódott. - Én csak magamat gyógyítottam. Nem tehetek a
kötelékről - vonta meg vállát.
- Rendben -
keltem fel mérgesen, majd a konyhába trappoltam és szinte feltéptem a hűtő
ajtaját.
Kivettem a
vizet, öntöttem magamnak majd visszatettem. Dustin furcsán méregetett, mire nekem
felszaladt a szemöldököm.
- Kérsz? -
kérdeztem flegmán.
- Aha,
önthetsz - mosolyodott el.
- Haha, majd
töltesz magadnak - mentem el a helyiségből.
- Meddig
fogsz rám haragudni a semmiért? - kiáltott.
- Ameddig
kedvem tartja! - kiabáltam.
Dus az
ajtónak dőlve figyelt. Szája sarkában láttam egy kis mosolyt, de
arcmimikája komolyságra utalt.
- Sziasztok!
- jöttek be a többiek az ajtón.
- Helló! -
köszöntünk bunkón.
- Háborús
övezet, rosszabbak, mint a házasok - mondta Lou és hátrébb lépett.
- Szóval a
semmiért fogsz rám haragudni! Értem! Szólj, ha lenyugodtál és beszélhetünk!
- Most is
azt csináljuk! Magas hanglejtésű kommunikáció! És nem a semmiért haragszom!
Kértem, hogy ne tedd, de azért is csináltad!
- Nem jobb?
Olyan nagy baj, hogy nem tátong egy lyuk a válladon?
- Nem! Az
ellentmondásod a bajom!
- Akkor
szokj hozzá! Nem ez az első eset, de nem is az utolsó! - ment vissza a
konyhába.
- Barom!
- Hárpia!
- Pöcs!
- Hisztis!
Nem lesz tiéd az utolsó szó! - nevetett fel.
Felmordultam,
majd trappolva a szobámba siettem. Az ajtó majdnem kitört a helyéről, úgy
becsaptam. Pár perc múlva kopogtak. Dühösen téptem fel az ajtót.
- Mi van? -
kérdeztem.
- Gyere le.
És apa üzeni, hogy te fizeted az új ajtót - mondta Harry, majd lefutott.
Én is
követtem és ámulatba ejtő látvány tárult elém. Olyan érzésem volt, mintha a
Roxfort ebédlőjében lennék. Lebegő gyertyák és a plafon... egyszerűen gyönyörű
volt. A csillagos ég rajzolódott ki rajta.
- Wow... -
sétáltam a többiekhez.
- Boldog
Karácsonyt! - mosolyogtak.
- És itt az
ajándékod - tolta elém Jus Dust egy piros masnival a fején. - Egy nem
ellenkező, kedves Dustin.
A piros
masni egyrészt aranyos, másrészt nevetséges volt. Gyorsan levette a fejéről,
majd átkarolta derekam.
- Ők akarták
a masnit - mosolyodott el.
- Cuki volt,
de az utcára ne vedd fel - kuncogtam.
Miután
kinevettem magam felnéztem szemeibe, majd mézédes, málna piros ajkaira. Azok
közeledni kezdtek enyéim felé, és egy lassú csókban összeforrtak. Minden
tökéletes volt. Az időzítés, a hely... csak egy dolgot hiányoltam. A
fagyöngyöt. A csókot levegőhiány miatt szakítottuk félbe, majd a plafonra
tekintettem. Egy aprócska növény lógott a plafonon. Visszatekintettem Dustinra,
aki mosolyogva tűrte fülem mögé az egyik hajtincsem.
- Fagyöngy.
Justin mondta, hogy tetszene.
- Még mindig
haragszom rád - mosolyodtam el.
- Többször
kéne összevesznünk - nyomott egy gyors csókot ajkaimra. - A békülésekért
megéri. Össze fogok esni - Justin azonnal mögé lépett, hogy elkapta. Pár másodperc
után beigazolódott Dus állítása. - Itt van. Rick beszervezte - mondta
kétségbeesett hangon.
Sziasztok! Gyereknap alkalmából hoztam egy újabb részt. Remélem tetszett. Továbbá köszönöm a két új feliratkozót és a pipákat. Még mindig nagyon jól esnek :)
xoxo D. D. Brown
Miért kínzol? Mi az hogy itt hagyod abba? Ha nem hozol gyorsan új részt és megkereslek s véged.. :)) imádtam ,fantasztikus lett.. Siess nagyon az új résszel !<3
VálaszTörlésKöszi!! Sietek, remélem a halál időkeretén belül megírom :D <3
Törlés