11. Fejezet

- Kit? - guggoltam mellé.
Én is szédültem, de nem volt olyan vészes. Most fontosabb a kérdésem.
- A... Ashly. Ő nálam is erősebb Howell boszorkány. Az unokatestvérünk. Jus... blokkol.
- A közelben van. Car, te maradj vele. Louis gyere velem! - kiáltott vissza az ajtóból Justin,majd kiment az udvarra. Lou követte.
- Ki ez az Ashly? Azon kívül, amit mondtál - kérdeztem aggódva. Megijesztett Dustin látványa. Teljesen gyengén feküdt. Sosem láttam még ilyennek.
- Régen nagyon jóba voltunk, de az anyja elhagyta őt és az apját, apa testvérét. Még itt sem volt olyan vészes, mert tudtuk kezelni az erejét, de aztán találkozott Rick-kel, aki megmutatta neki a démon énjét, ami nekem is van. Ash jobban szerette azt használni, de ez tönkretette. Nekem is volt egy korszakom, amikor csak azt használtam, de nem akartam követni a példáját. Akkor próbáltam meg leszokni róla, mikor veled találkoztam. Ezért voltak azok az érzelem -  ingadozások.

10. Fejezet

   - Szia! - mosolygott rám émelyítően fehér fogsorával és cuki gödröcskéivel.

   - Szi... szia - dadogtam.

   - Mi az? Míg nem voltam itt elbátortalanodtál? - mosolyodott el.

   - Justin! - kiáltottam.

   - Mi van? - szólt vissza.

   - Gyere ide!

   - Milyen jó, hogy tíz méterre sincs tőled, de kiabálva kommunikáltok - forgatta meg szemeit az ajtónálló.

   - Tudom - mosolyodtam el.

   - Amúgy csini szerelés - nevetett fel. - Új frizura?

   - Épp most támadott meg minket Rick meg egy másik srác. Azt hiszem vámpír volt, de kapott egy szép tőrt a hátába a démonkánk meg egy cuki nyilat a vállába.

   - Ügyes. És gondolom, kaptál egy édi jelet is a tenyeredre.

   - Ahogyan te is, de lehet egy kérdésem.

   - Bármennyi.

   - Csak ezért jöttél vissza? Hogy tudd kin van a jel és mész is el?

   - Gondolkoztam és rájöttem, nekem itt a helyem. Az öcsém mellett.

   És ennél a mondatnál tört össze bennem minden. Csak Justin miatt jött vissza. A vitánál hozzávágottakkal tényleg elvágtam magam. Éreztem, hogy ajkaim remegni kezdenek és könnyek gyülekeznek a szemeimben.

9. Fejezet

   – Igaza van. Srácok sajnálom... – fordultam feléjük – Dustin tényleg miattam ment el.

   Hangom teljesen érzelemmentes volt. Mindent magamba temettem.

   – Car, vérzik az orrod - guggolt elém Justin.

   Az említett testrészhez nyúltam és igaza volt. Ez valami olyasmi lehet, mint a démonnak régebben. Megerőltette magát, így vérzett az orra. Most én is ezt csinálom. Nem akarok az a törékeny, gyenge kislány lenni. Nem kell vigyázni rám. Én is meg tudom védeni magam. Ha ők erősek én miért ne lehetnék az?

   – Jól van. Tudjuk, hogy erős vagy, kitartó és tudsz vigyázni magadra, de Car... – csóválta meg fejét az előttem guggoló varázsló. – Mindenkinek joga van az érzelmekhez és nem szégyen azokat kimutatni.

   – Akkor, és úgy mutatom ki őket ahogy akarom. Ehhez semmi közöd – néztem szemeibe.

   – Csak annyit mondok, hogy ne taszítsd el magadtól azokat, akik szeretnek. Se ők, se te nem érdemlitek meg.

   – Kérlek hagyjatok magamra – hangom ismét érzelemmentes volt.

   – Szólj, ha kell valami – mosolyodott el, majd felment az emeletre.

   Megvártam míg mindenki elhagyja a nappalit, majd egy pokróccal a kezemben kimentem az udvarra és leültem a hintaágyra. Gondolkozni kezdtem.        

8. Fejezet

– Félsz?

– Igen. Mi van, ha hallani sem akar felőlem? – kortyoltam bele a koffeinbombába és lenyeltem kesernyés ízét. – Már emlékszem miért utálom a kávét – vágtam fancsali arcot.

– Ezért az arcért megérte – nevetett fel Jus, majd kezét vállamra helyezte. – Biztos vagyok benne, hogy meggondolja magát és visszajön. Ezért ne aggódj, de, ha felhívod talán...

– Vigyázat! – kiabált bátyám. – Hozzuk a fát! – koppant valami a lépcsőn, majd felbukkant valaki feje az ajtóban.

– Jól vagy? – szaladtam Harryhez.

– Igen. Én mondtam, hogy hozzuk le varázslattal, de Louis hagyományosan akart megszenvedni vele – nevetett fel és lábaira állt.

– Csináltam kávét! – kiáltottam.

– Király! – szaladt be a két fiú a konyhába, majd magukhoz vettek egy - egy csészét.

– Lehetne halkabban szürcsölni? – baktatott le apa is.

Követte a fiúk példáját, majd az üres edényt a mosogatóba rakta.

– Ma el kell mennem, de Karácsonyra hazaérek. Addig vigyázzatok magatokra – puszilt arcon, majd kocsi kulcsait magához véve elhagyta a házat.

7. Fejezet

   – Csak egy játékszer vagyok. Azért csinálod mindezt mert unatkozol. Ennél betegebbet még nem hallottam.

   – Ez tényleg beteges, de valamit elrontottál. Nem védted le a helyet. Simán megtaláltalak.

   – Mert ezt akarta. Belesétáltál a csapdájába – feleltem halkan.

   – Milyen csa... – szakította félbe őt Justin.

   A kis pincét betöltötte fájdalmas ordítása. Dustin azonnal odasietett és próbált rajta segíteni, de tudtam mire megy ki a játék. Megismertem a szabályokat és a kimenetelt is sejtettem.

   – Azt akarja, hogy meggyógyítsd és teljesen legyengülj. Erősebb vagy nála és az öcsédet használja fel.

   – Ha... hallgass Cara-ra igaza van – nyögte a szavakat Jus.

   – Nem. Rick állj le! – mondta mérgesen Dustin, mire a föld is megremegett.

   Ezzel egyetemben, mintha bennem is megremegett volna valami. Hirtelen minden beugrott. A de ja vu érzések oka, a képek és jelenetek. Minden. Mikor feleszméltem az emlékekből már csak a démon, Dustin és én voltunk a helyiségben. A többiek eltűntek.

6. Fejezet

   – Az érzéketlen varázsló. Vajon akkor is, ha az öccséről van szó?

   – Mit csináltál vele? –  lökte a falnak elfeketedett szemekkel Dus.

   – Meggyőzöm. Elég kitartó.

   – A véreddel itatom meg a húgodat, ha nem engeded el!

   – A húgom? – nézett rám mérgesen. – Az apja megölte.

   – Nem ő tehet róla! Add vissza az öcsém!

   – Justin és Louis nálam vannak, ha még életben akarjátok látni őket... keressétek meg  – tűnt el, de hangja még hallható volt. – Az idő ketyeg. Tik - tak.

   – Az én hibám. Elfordultam tőle. Nem voltam itt mikor szüksége lett volna rám – rogyott le a kanapéra.

   – Tudom, hogy meg van a saját gondod, de fogalmam sincs mi történt itt. Van egyfajta de ja vu érzésem, de nem tudom mihez kötni. Nem... nem akarod elmondani? - kérdeztem, de abban a pillanatban, hogy befejeztem egy elhagyatott, poros házban voltam.

   – A barátod haldoklik. A többiek is szenvedni fognak. Az apádat kínzás alá vetem. – suttogta egy bénító hang a fejembe.  – Mindened elveszem. Csakis a te válladon nyugszik az életük. A te döntéseid menthetik vagy ölhetik meg őket. Te leszel a gyilkosuk – a hang olyan volt, mint a házbéli démoné. Játszadozik velem. – Hallgasd csak!

5. Fejezet

   Szemeim lassan nyitogattam és egy idegen szempárt pillantottam meg.

   – Ki vagy te? Hogy jutottál be a házba? – ültem fel hirtelen, ám fejembe iszonyatos fájdalom nyilallt.

   – Mi az utolsó emléked? – kérdezte.

   – Apa elment és a bátyámék is hazamentek, de miért mondom el ezt? – dörzsöltem fejem. Mintha egy elefántcsorda száguldozott volna rajta. Oda-vissza vagy tízszer. – Te hogy kerülsz ide és ki vagy? – tettem fel kérdéseim ismét.

   – Louis egyik barátja vagyok, Dustin. Elestél a jégen és megkért, hogy figyeljek rád, amíg ők... – hagyta abba mikor az ablakhoz rohantam. Egy költöztető autó állt Louék háza előtt és egy idegen család szállt ki belőle.

   Egy fiatal asszony, egy fiatal férfi - gondolom a férje -, és egy körülbelül velem egykorú srác valószínűleg a húgával. A kislány vidáman ugrándozott, míg a srác fel nem vette és bevitte a házba.

   – Miért költöznek idegenek a szomszédba? – kérdeztem Dustint, mintha ettől függne az életem.

   – Louis elköltözött. A szüleinek anyagi gondjai akadtak, az apját új helyre vették fel.

   – Nem hagyhatott itt. Szinte a testvérem... – csuklott el hangom.

   – Hagyott egy levelet – nyújtott felém egy borítékot. A nevem cifra betűkkel volt ráfirkantva. Ez Louis írása, imád így írni.

Nagy levegővétel után elvettem a papírt és kinyitottam.

   A sorokat lassan, minden szót átrágva és kétszer átnézve minden betűt kezdtem el olvasni.

   

4. Fejezet

   Az egyiknél puska, a másik kettőnél kés volt. Ledermedve figyeltem őket, majd egy és még egy lövés. Louis és Justin a földön terültek el mellkasukat fogva.

   – Nem szellemek vagyunk – nyögött fel Jus.

   – Menj a házunkba és zárj be mindent. Addig kiabálj Dustinnak, amíg meg nem jelenik - kérte Lou.

   – De én...

   – Menj! – parancsolt rám.

   Valami komoly baj van, ha ilyen hangnemet kell alkalmaznia. Még sosem hallottam ezt tőle. Egy puszit nyomtam arcára, majd futni kezdtem. Még halkan hallottam, hogy az egyik fickó utánam indul, de nem foglalkoztam vele.

Louisék háza előtt megálltam és keresni kezdtem a pótkulcsot. Mindig a virágcserépbe rakja, ám sosem tudom melyik oldalára. Mikor megtaláltam kapkodni kezdtem, mert, már hallottam a lépteket magam mögött. Szerencsémre a kulcs kiesett a kezemből. Gyorsan hajoltam le érte, de felállni már késsel a torkomnál álltam.

   – Hang nélkül visszasétálsz a házba vagy megöllek – suttogta érdes hangján, amitől teljesen libabőrös lettem, és nem jó értelemben.

Tettem, ahogy mondta, a házban már nem volt senki csak ő és én.

3. Fejezet

   – A barátom fenyegetéséről le lehet állni –ültem fel mérgesen.

   – Ha már alapból az csinálnád, amit kérek nem kéne fenyegetnem senkit – vonta meg vállát nemtörődve.

   – Ha alapból nem rabolsz el, most ezt nem kéne megvitatnunk – keltem fel a kanapéról, majd a fürdőbe sétáltam és fogat mostam, megfésülködtem. Zuhanyoztam volna, de a végén még megfullaszt a vízzel.

   – Meddig tart kicsípned magad? Nate most hívott, hogy mindjárt kezd a banda!

   – Te felvetted a telefonom?! – szaladtam ki a nappaliba, de nem volt ott. Helyette a hűtő nyitódását hallottam. Azonnal odaszaladtam.

   – Békén lehet hagyni a kajám! – csaptam kezére.

   – Nem kéne – nézett rám dühösen.

   – Nem kéne?! Mit?! Élni a házamban?!

   – Az apádé.

   – Előbb lesz az enyém, mint a tied! Szállj le a barátaimról, a kajámról, a telefonom felvevéséről... – vettem ki kezéből a készüléket – és arról, hogy irányítgatsz! Rohadtul nincs jogod semmihez, csakmert te varázsolni tudsz! Nézd! Én is! Mindjárt idevarázsolom a rendőrséget - kezdtem el tárcsázni.

   – Azt tegnap felgyújtottam, ma is megtehetem, de mostmár nem fogom helyrehozni – emelte fel ujját.

   – Barom – tettem zsebre, majd az ajtó felé indultam, a küszöböt, viszont, már nem sikerült átlépnem. – Fejezd már be! – mordultam Dustinra.

   – Nem én csinálom. Én engednélek a dolgodra.

   

2. Fejezet

   – A szüleid elintézem, azt sem fogják tudni, hogy volt egy fiuk, de Car... az ő akarata és tudata erős.

   Miért kell Louisnak elmennie? Miért nem emlékezhetnek rá a szülei? Egyáltalán hogyan érné el ezt a srác? Mit ért azon, hogy erős a tudatom? Az én emlékeim nem tudná eltüntetni?

   – Érdekes társalgás, ugyebár? – kérdezte egy mély, fenyegető hang.

   Lassan megfordultam. Egy magas, ám vékony, izmos testalkatú, barna hajú, sötét, szinte fekete szemű fiú állt előttem. Egyet léptem hátra, de máris a falba ütköztem, ami eddig eltakart Louis és társa elől.

   – Nem tudom miről beszélsz – jelentettem ki higgadtan, bár hangomban ott bujkált a leplezhetetlen félelem és kíváncsiság.

   – Tanulj meg hazudni, édes. Louis és Justin után kémkedtél. Mit tudsz?

   – Mit kéne tudnom? – kérdeztem vissza remélve, becsaphatom kérdésemmel és elmond valamit.

   – Semmit. Louist sem kéne ismerned, de az az átkozott már kialakított egy erős barátságot.

   – Miért baj ez? Ki az a Justin? Tudod miről beszéltek?

   – Sok a kérdés - fogta két kezébe arcom, majd rám fújt.

 

1. Fejezet

   A gitár felszólal, a zene elindul és megszólal a hang, ami arcomra mindig mosolyt csal. Nincs is jobb, mint a barátaiddal zenélni, ezt már tapasztaltam. Louis mindig áthív a próbáikra, én pedig örömmel megyek. Barátom egy kisebb banda énekese, gitárosa. Rajta kívül még egy dobos - Matt - , egy szintis - Pete - és egy gitáros van - Kyle - , aki szintén énekel. Miután eljátszották az új számukat Lou kérdőn fordult felém.

   – Király, mint midig. Nem akartok indulni a suli „Ki mit tud?” - ján?

   – Nem is tudom... – vetette át vállán gitárját barátom, majd társai felé fordult. – Srácok?

   A fiúk is csak tűnődve meredtek maguk elé. Felsóhajtottam bizalmatlanságukon és Louis vállára tettem kezem. Tekintetem a srácokra szegeztem.

   – Gyerünk! Semmit sem veszíthettek, maximum nem nyertek, de szerintem elsöprő győzelmet aratnátok. Az első helyezett egy lemezszerződést és országos turnét nyer. Ne legyetek nyuszik és vállaljátok be, különben életetek nagy lehetőségét veszítitek el.

   – Cara-nak igaza van. Ez nagy lehetőség. Én azt mondom próbáljuk és lesz, ami lesz – állt fel a dobok mögül Matt.